Bátraké a szerencse

Nem hiszek abban, hogy vannak reménytelen esetek. Nincsenek. Mindig van kiút. Ma MA van, újabb nap a bizonyításra.

érzés bejegyzései

Mostanában esett szó - itt is és a Szendi blogon is - a stílusomról vagy éppen a munka stílusomról. Sokan tesznek fel ilyen kérdéseket, hogy miért vagyok erőszakos? Nem keverem-e össze az őszinteséget a nyersességgel? Erre azt tudom mondani, hogy, ha valaki teljesen komolyan áll a dolgaihoz, azzal miért lennék erőszakos. Nincs rá szükség. A játszmában viszont benne van az erőszakosság, mert annak során az ember felül akar kerekedni a másikon. És mostanában egyre többször látom, hogy, aki eljön hozzám mint beteg vagy éppen interjút készít velem mint újságíró, mindenképpen ki akar csikarni egy "meccset", majd ő megmutatja nekem. Csakhogy ebbe sokaknak bele törik a bicskájuk. Mert, ha jól megnézzük ez egy háború. Lehet valaki erőszakos, sőt még számonkérő is, ha a másik nem mozog a kedve szerint. Miközben mindenki elvárja, hogy az orvosa, vagy éppen az interjú alanya egyben a saját, privát Messiása is legyen, hogy azonnal ugorjon. De azt viszont mindig elfelejtik, hogy ha az ember saját maga nem kűzd önmagáért, akkor csak elvegetálgat a problémájában. Nagyon fontos szerintem, hogy az ember meggyőződjön a saját motivációjáról, vagy már az elején - lehet, kicsit drasztikusnak tűnő eszközökkel, de - én mutatom meg neki őket. Mindkettőnknek fontos, hogy tudjuk, mi a cél. Hogy ténylegesen meg akar-e változni vagy sem. Aztán jöhet a tényleg őszinte beszélgetés. De amíg ez nem tisztázott, addig meg mindig lehet sértődni, vagy erőszakosnak tartani egy kritikus véleményt. És leginkább továbbra is azt gondolom, hogy én ajánlatokkal dolgozom. Megmutatom a lehetőségeket, mi történik, ha valaki ezt vagy azt az utat választja. Ez a legtöbb, amit tehetek. A többi nem rajtam áll. De ezeket is mintha mondtam volna már...:) Mostanában (is) sokat dolgozom és beszéltünk már a saját gondolataink újraértelmezéséről. Újra olvastam a A nő című könyvemet, ráadásul hangosan és egy stúdióban. Nagyon izgalmas volt a saját mondataimat, a saját hangomon újra és újra meghallgatni. Nagyon érdekes volt 6-8 órán keresztül beszélni, gyakorlatilag egy monológot mondani. Meglátjuk, mi lesz belőle... Legközelebb már nem leszek egyedül a stúdióban, mert jön három színésznő is. Az egyikük még csak most válik Nővé. Nagyon drukkolok neki...

Ahogy Susa is írta az egyik kommentben, tényleg fontos az ismétlés. És igen, lehet, hogy ugyanazokat mondom, és lehet, hogy valakinek már unalmas, mégis ugyanazokkal a problémákkal jönnek hozzám nap mint nap a betegek - tehát valószínüleg mégsem mondtam el elégszer. Másrészt pedig valahogy mindig ugyanazt kérdezik tőlem az újságírók... Nem lenne rossz egyszer borokról, jó ételekről vagy valami teljesen más dologról beszélgetni...

És, ha már az ismétlésnél tartunk újra olvasom én is magam, hátha nevetek valamin. De egyelőre még nem nevettem, csak én is látom a hibákat, a hibáimat. Ha újra írnám őket, nem írnék mást, csak valószínüeg egy kicsit máshogy. Itt nem a vulgaritásra célzok, azt most is úgy gondolom, hogy fontos nyomatékosító eszköz. Hanem arra, hogy nem volt elég idő kibontani gondolatokat, hogy nem volt kellő rálátásom, távolságtartásom, hogy meglássam a hiányosságokat. A következő könyvemre biztosan több időt hagyok majd, főleg a javításokra.

De most találtam egy részt, most újra teljesen így érzek:

Most végig gondolok mindent. Mindent, amit eddig tettem, most, hogy döntöttem egy csomó dologban, ami feszített, előjönnek ezek a szép pillanatok. Emlékek.
Meg kell találjam az időt arra, hogy magamra figyeljek. Szerettem a kórházban dolgozni, de éreztem, hogy időt kellene adjak magamnak az önmagamhoz való visszatérésre. Most, hogy figyelek kicsit befelé is, elkezdtem hirtelen sokkal jobban lenni. Nincs már bennem sok kétség. És ami maradt, azokat is igyekszem tisztázni. És gyűlik az erő. Rettenetes erő, szinte szét feszít! De most még altatom. Most még pihenek. Rakom össze a kockákat. És jól érzem magam. Egyre jobban! Ezért jó egy kis szabadság. Ha haza megyek lehet robbantani, de most még nem. Tenger, madarak, kabócák, halak. Úszom, sétálok, bámulok. Olyan szinten érzem magam otthon, hogy az döbbenetes. Halak vagyok. Feltölt a víz közelsége. Hirtelen minden nagyon messze kerül. Beteg emberek. Munka. Taposás. A messiást váró emberek... Nem a messiás oldja meg az ő problémájukat, de ezt nem akarják elfogadni. A övéket csak ők tudják lerendezni. Különben is. A messiást keresztre feszítik. Én meg boldog szeretnék lenni. Embernek maradni. Szeretnék apa lenni. A messiásban hatalmas adag kötelessgétudat van, de a végén mindig egyedül marad. Ember vagyok. Nem akarok magányos lenni.

 

A héten sok ember volt nálam, de az egyiket kiemelném, mégpedig a tartás és a méltóság megléte miatt. Ötvenvalahány éves ember, akit gégerák miatt megoperáltak, és valami miatt úgy érezte, hogy szeretne eljönni hozzám. Rokkant nyugdíjas, nagyon szegény, számtalanszor hagyta magát meggyötörni az élet által, magány, társ nincsen, ugyanakkor tudja azt, hogy fontos egy cél megfogalmazása, mert máskülönben a rák folyamata gyorsul és rövid úton elmegy.

Igen, igen visszatértem az íráshoz, de már nem vagyok ugyanaz. El akartam veszíteni az ártatlanságomat. De ez nem teljesen sikerült. Egész egyszerűen szert tettem egy se-füle-se-farka történetre, amit nem teszek ki soha a kirakatba. Az ártatlanság viszont maradt. Itt csüng a nyakamon. Néha szeretek belemerülni, mint egy tiszta fehér párnába, ami frissen mosott és akkor érzem, hogy lélegzem. Szinte kapkodok a levegő után. Mintha felbukkannék a felszínre, a sok hordalék, keserűség és nyomasztó gondolat után. Mintha újra születnék, mintha megérintene az a bizonyos valami, amit általában Istennek neveznek. Csak rám néz, és én tudom: minden rendben lesz.

Érzem azt az átható erőt, ami vele összekapcsol és túlhat mindenen, legyőz mindent. Megöli a régi, romlott dolgokat, hogy a helyébe új nőjön, valami friss, ami még nem hordozza a bűnt. Ami tiszta és ártatlan. Neki adja minden erejét, kiemelkedik félelmetesen és legyőzhetetlenül, mosolyog, tiszta bőre és félelmetes tiszta tekintete mindenkit megrémít. Páncélja csillog és kardja kész mindent lekaszabolni, ami csak az útjába kerül. Ugyanakkor mosolyog, mert legvégül jót akar ő, övében hordozza az örök élet vizét, és csak mosolyog a szenvedélyeken, feje büszkén a vörös, sisakrostély alatt megvetően és lemondóan néz az élőkre. Övé minden erő, olyan erő, ami soha el nem fogy, soha ki nem apad. Gyémántokat hagy léptei nyomán.

Magához vesz egy gyermeket, és eltűnik vele a szivárvány mögé. Ez lennék én, vagyis az az én, amivel azonosulok, vagy azonosulni szeretnék. Legmélyen belül ilyen vagyok.

Régen éreztem magamban az erejét, most mintha fogyóban lenne. Persze ez az erő vagy van, vagy nincs.

Most már legalább tudom mit jelent az örvény. Az örvény a szenvedély, amit ha egyszer csak egyszer kipróbálsz, soha el nem ereszt többé. Lehet, hogy kilépsz belőle, de csak látszólag, mindig vissza-visszavágyódsz, nem szabadulsz többé. Nem mintha annyira jó lett volna, de megérezted benne a születés és a halál ízét. Az ízt, ami a szádban volt mindig is, de elfelejtetted, mi is az. Nem jó rá emlékezni, mert egyenesen a halálba vezet, lehet hogy lassan, de végérvényesen. Ráadásul úgy, hogy te is beleegyezel. Beleegyezel, mert ezen keresztül vezet az út a nagy egész felé.


Vajon mikor ér bele a végtelen a múltba, mikor találkoznak a metszéspontok az idők határán?

Egy kis vendéglő egy tó partján, ahová egyszer betértünk, egy barátommal, aki a hasis és marijuana rabja volt; nyilvánvaló volt, hogy soha nem fog tud róla leszokni. A szenvedélyek embere, a sötét erők képviselője. Mégis annyira, vagy éppen ezért nagyon emberi. A pincér, aki egyben a tulajdonos is volt kihozta a rendelést, azután pedig, mivel belelátott minden lélekbe, leült hozzánk beszélgetni. Sok mindenről esett szó. Mindenesetre bármiről beszélt, sugárzott az arcáról a tisztaság, az értelem, egyszerűen fenségesnek mondhatta volna bárki. Elmesélte az életét, olyan egyszerűséggel, de elevenséggel, mintha mindig is barátok lettünk volna. Azt érezted, ezt az embert tényleg érdekli, mi van veled. A barátunkkal is elbeszélgetett, megkérte, ha arra jár feltétlenül térjen be hozzá egy beszélgetésre.

Mi pedig csak ültünk egy tó partján Görögországban, halakat eszegettünk, bort ittunk, és annyira erősen éreztük, hogy élünk, ezt talán soha nem is tudod visszahozni. Érezted, hogy a perc megismételhetetlen, tele van vérrel, lüktet benne a forró, piros, édes szagú vér, lüktet át az ereidben. Meglehet, ezek az erek holnap egy út kövén hevernek, a levegő részecskéivel elegyedve. Ami számunkra a halál, az nem egyéb különböző kémiai folyamatok lefolyásánál. Ezt ha együtt meg tudod érezni, a végsőkig menő feszültség, szenvedély, és a mulandóság együtt, harmonikusan megkomponálva, talán minden óbornál jobb ízét adja az életnek. Fanyar, édes, zamatok vegyülnek, megrészegítve téged olyannyira, hogy bele tud lopni a legbelső énjébe, a "trónterembe", ahol az igazi ént őrzi, az ént, amelynek majd számot kell adnia mindennek a végén. És ilyenkor ez az én rámosolyog és beleegyezően bólint, mintha örülne, hogy ilyen gazdára talált, aki ebben az életben ilyen élményekkel gazdagítja. Nem számít semmi, ezért a boldogságért érdemes élni is. Ez az emlék mindig is benne lesz. A barátunknak azt tanácsolta, inkább szembesüljön a valósággal. Azt mondta neki, értékes ember vagy, kár elszúrni az életedet.

http://merengo.hu/rosszcsont/272

Budapest, repülőtér: egy vörös hajú lány (később kiderül, hogy néger) alszik a földön. Farmerben és magas sarkú cipőben. Este 11 óra a Thesszaloniki járatra várva. Videóklippek a tévében. Egy kiskölyök megpróbálja magát beerőszakolni egy poggyászméret-ellenőrző fémkeretbe. Az útlevél-vizsgalaton már túl vagyunk, most a senki földjén állunk. Várunk. Álmosan.

Az idegállapotom mérhető feszültségmérővel. Megpróbálok művészettörténetet olvasni, de semmi esély rá, nem tudok koncentrálni.
1500 km-rel arrébb már várnak(?), 1 és fél óra az út. Arabok, self-service, kávézgatók, német nyelv, keverve orosszal. Teljes a káosz.

A szomszéd kapunál az egyiptomi gépre várakozó, csadoros asszonyok ülnek. Nekünk furcsák, nekik mi vagyunk a furcsák. Már alig várják, hogy hazaérjenek és beszámoljanak, micsoda baromságokat csinálnak ezek az európaiak. Teljesen elment ezeknek az eszük. Viszont a borok finomak. Mindenesetre jó lesz újra otthon lenni.

A világ legkülönbözőbb tájairól, a legkülönbözőbb kultúrájú emberek, kék székek-fekete vászonüléssel, babakocsit tologató mama, a kislánya pöttyös kalapban. Diáklányok álmos szemekkel. Görögország: megvizsgálják az otthonról hozott Flóra szappanomat, valószínűleg kábítószernek vagy robbanóanyagnak vélik. Magyarázom, hogy itt nincsen ilyen, azért hoztam. Kételkedő pillantások. Előkerülnek a kémcsövek. Különböző fiolák között válogat. Gondolkozik, vajon melyik is lenne megfelelő a Flóra szappanhoz. Közben megszurkálja, leszed belőle egy darabot. Gondolkozom a kártérítés összegén. Kb. 200 Ft. Nem érdemes haddelhaddot csapni. Végül is lemondóan megvárom a teszt végeredményét, ami nem vonja maga után letartóztatásomat.

Mindez éjjel 2 órakor. Egy kicsit mintha nyűgös lennék. Kérdezősködöm is közben, mi az, amit rácsepegtetett -- legalább megtudhatnék valamit a kulisszatitkokból -- de természetesen semmit sem árul el. Na mindegy, nem erőszakoskodom, de legalább szívesen megtudtam volna pár részletet a vizsgálat mibenlétéről. De ha nem, hát nem. Kedvesen megköszönöm, hogy részt vehettem egy ilyen érdekes jelenetben, és távozom. Valószínű komplett hülyének néznek.

http://merengo.hu/rosszcsont/272

Csaknem két nappal a kiállítás megnyitása után, ami a Király utcában volt-van, a Vam Design-ban, a félidőben Győr vezet Debrecen ellen 1:0-ra.

 

Vihar utáni napsütés, ez is olyan furcsa. Végletes erők játéka, miközben én ennek békés szemlélődője vagyok.  Ja, egy olyan emil elolvasása után, akinek a küldője előbb leírja, hogy mindig van kiút, amit én írtam valamikor, majd számon kéri azt, hogy nem gyógyítom meg a hozzátartozóját, mert szerinte nekem kéne a megfelelő döntéseket meghoznom a hozzátartozó életében, ezáltal neki meglennének a sikerélményei, amitől a panaszai is megszünnének.

Mivel nem ezt teszem, nem is vagyok orvos, sem pszihiáter. Érdekes nap. Győr már 2:0-ra vezet, Völgyi Dani rúgott egy szemtelen gólt, Starek tizenegyese után.

A jó és a rossz érzések keverednek bennem.

 

Emlékszem arra a pillanatra,amikor kiszálltam az autóból az első húsz oldalnyi nyers szöveggel a hónom alatt, hogy találkozhassak Nádor Péterrel, akiről azt mondták, hogy hozzá tud tenni ehhez a könyvhöz, mivel csodálatos szeme van.

 

Péter a reklámban dolgozik már sok éve, de… ő valójában festő. A nő érdekli már nagyon régóta, és amikor megkerestem, hogy segítsen, akkor már kész festményei voltak, csak akkor még nem tudtam.

 

Képzeljenek el egy erős karakterű, nyílt szemű, de bizalmatlan pasit, aki talán kíváncsiságból találkozik a Csernussal, így kezdetben a bizalmatlanságot éreztem, de a nyitottabb fajtából. J

Beszélgettünk akkor sok mindenről, párkapcsolatról, érzésekről, hogy miért szeretném ezt, mi ezzel a célom, milyen az akkori barátnője. Ahogy haladt az idő, ( 77.perc és még vezet a Győr) úgy éreztem hogy jó a találkozás. Érezte ezt már kedves olvasó, hogy az első pillanattól kezdve nem érezte az idő múlását?

 

Kezdetben grafikákról beszéltünk meg fotókról, és a második találkozásnál hozott fotókat a  képeiről( 83.perc Böőr Zoli 3:0-ra növelte Győr előnyét- szép születésnapom van J, valamint több mint két éve dolgozok az ETO-nak, és rettenetesen örülök most!, 88. perc 3:1-re szépít a Debrecen, még 3 perc!)

 

Ránéztem a festmények fotóira, és éreztem hogy ezek lesznek a könyvben. Péter ugyanazt a nyelvezetet beszéli a képeiben, mint amit én szavakkal. Nagyon erősek a képek, kapásból eszembe jut a “Kész picsa, meleg málé” kép, persze nem ez a címe, de nekem ezt jelenti. Vulgáris, de rettenetesen kifejező, különösen annak, aki benne él!

 

Nyeeeeeertüüüüünk!!!!!!!!

  

Úgy éreztem, hogy szükséges a könyvet fellazítani valamilyen mással, ezek voltak Péter képei.

 

A könyv már megfelelő publicitást kapott, ezért beszéltem meg a Péterrel, hogy csináljunk egy közös kiállítást, ahol élőben meg lehet nézni a képeit, amelyet kombináltunk bizonyos szöveg részletekkel a könyvből.

 

Jó lett.

 

Furcsa volt a képek között állni, és pár szót mondani. Ez mennyire más, mint amikor kiállok az emberek elé, ahogy ugyanitt teszem majd március 8.-án, miközben arról beszélek hogy bátraké a szerencse és ez mit is jelent, miért materializálódik ez az életben, hogyan kerül bele valaki egy pozitív spirálba, ami már nem a pokolba vezet.

 

Jó 42 évesnek lenni. Olyan furcsa, mert nem is érzem magam negyvenkettőnek, mert a szemem nem öreg. Még nem érzem. Még nem adtam fel a méltóságomat.

Barabás Lőrinc Eklektric: Famous

 

Beat Dis feat. Judy Jay
(magyar zenekar, magyar énekesnő, komolyan:)
És a klip is hihetetlen...

Mindenkinek olyan karácsonyt, amilyet kívánt magának és elegendő bátorságot az igazi érzések megéléséhez!

"A szeretet akkor él, ha minden nap igaz,
néhány szép pillanat az évekre nem vigasz.
Akit sokszor megbántottál, talán ma megbocsát,
de ha elfújtad a gyertyát, őrizd meg a fényt tovább!"

Berkes Gábor

"A szeretetnél nincs nagyobb erő,
Ez minden évben egyszer érthető.
Ha ez az igazság,
Legyen hát világosság!
Mért nem, ó, miért nem -
én csak azt nem értem, -
Mért nincs minden áldott nap karácsony?"

Bródy János