Bátraké a szerencse

Nem hiszek abban, hogy vannak reménytelen esetek. Nincsenek. Mindig van kiút. Ma MA van, újabb nap a bizonyításra.

Sziasztok,

Egy új előadássorozat indul az IBS-en Csernus doktorral.
Az első címe: Zsák a foltját - és persze mi másról szól majd, mint a párkapcsolatokról.

Időpont: február 19., 18.00 óra
Helyszín: IBS 1021 Tárogató út 2-4.

Itt szeretném viszont a ti ötleteiteket is meghallgatni azzal kapcsolatban, hogy ti miről szeretnétek hallani. Az áprilisi és a májusi előadás témáját ti választhatjátok meg!
Várom a téma javaslatokat szeretettel!

Most kezdtem el nézni és nagyon izgalmas!

Ma Magyarországon mindenkinek megvan az esélye a felemelkedésre, fejlődésre. Akár egy segítséggel, akár segítség nélkül. Jól segíteni mindenkinek máshogy lehet, van, akinek sehogy. És ettől senki sem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más.

 

 

Sziasztok! Nagyon boldog Új Évet, csupa olyan közhelyekkel telit mint boldogság, sikerek, szeretet stb.! :)

Találjuk ki közösen, hogy idén mit újíthatnánk itt a blogon!

Az biztos, hogy lesznek játékok, kvízek, akciók!

Ti mit szeretnétek még?

Rendelj dedikált Mesterkurzus-köteteket és tiéd 2 mozijegy!

Akik december 7-20 között bármilyen két Mesterkurzus-kötetet rendelnek, nem csak 30% kedvezményt kapnak, ingyen postázzuk, de az első 15 megrendelő páros belépőjegyet kap a Poligamy című film december 17-i vetítésére!

A megrendeléseket az advent@jaffa.hu emailre küldjétek!

Ha van kérés, dedikáltatni is tudjuk!
András (Csányi Sándor) és Lilla (Tompos Kátya) fiatal pár, öt éve járnak együtt. A férfi forgatókönyvíró, aki megrendelésre tévésorozatokat ír, a nő pedig tanársegéd az egyetemen. Végre beköltöznek közös lakásukba. Úgy tűnik, minden rendben van köztük. De valami mégis hibádzik. Mintha a lényeg veszett volna ki az együttélésükből. Lilla esküvőt és gyereket akar, András viszont... nos, a helyzet az, hogy igazából maga sem tudja, mit akar. Lilla egyszercsak bejelenti, hogy terhes. Andrást felemás érzések kerítik hatalmukba.
A következő reggel András egy vadidegen, gyönyörű nőt talál maga mellett az ágyban. Ettől a fordulattól kezdve a legkülönbözőbb lányokkal kerül viszonyba - ezzel együtt pedig a férfi-nő kapcsolat minden fázisát, minden lehetséges útját bejárja.

Van néhány tulajdonság, amelyek alapvetően fontosak a boldogsághoz, ha ezekkel nem rendelkeznek, alig valószínű, hogy valaha el fogják érni ezt az állapotot. Az egyik legeslegfontosabb tulajdonság az éberség. Nagyon sokáig nem jöttem rá, hogy ez elengedhetetlen. Nem tudom, mennyire köztudott, hogy amikor a pszichiáter felvesz egy beteget, valójában háromféle állapotot rögzít: egy belgyógyászati, egy neurológiai és egy pszichés státuszt. Figyeljék meg a pszichiátriai zárójelentéseknél a pszichés státuszt, amely úgy kezdődik, hogy éber, auto- és allopszichésen orientált. Az autopszichésen azt jelenti, hogy képben vagyok a saját személyemet illetően, tudom, hogy hívnak, hol lakom, kik a szüleim, az allopszichésen meg azt, hogy térben és időben tájékozódom. De az első szó az éber. Az éber azt jelenti, hogy aktuális helyzetben észreveszem azokat a folyamatokat, amelyek felém irányulnak, amelyek bennem bizonyos érzéscsomagokat váltanak ki. Mi van akkor, ha én látszólag éber vagyok, azonban nem merem adott folyamatokra kinyitni a szememet, mert félek attól, hogy ha valami bekövetkezik, akkor az fájni fog? Itt jön a következő probléma.
A boldogságot a fájdalom elfogadása nélkül sajnos nem lehet elérni. Miért? Mert a változás és a fejlődés mindig fájdalommal jár. Mindig, kivétel nélkül. Amikor két ember találkozik, egy adott idő után óhatatlan, hogy az együttélés alkalmazkodást kell jelentsen mindkét fél részéről. Ha ez csak az egyik részről következik be, a kapcsolat a megalkuvás és a játszmák színtere lesz. Az egymásra figyelés és az alkalmazkodás mind a két ember részéről kölcsönös engedékenységet jelent. Egymáshoz csiszolódunk. Ő is enged, én is engedek. De nemcsak némán engedünk egymásnak, hanem erről tudunk beszélni is. Amikor egymáshoz csiszolódunk, miközben mindkét fél enged a maga merevségéből, az óhatatlanul fájni fog. A probléma az, hogy az emberek zöme manapság igyekszik elkerülni a fájdalmat. Például az öregedést is. Az is egy fájdalom – annak a felismerése, hogy az ízületeim már nem úgy funkcionálnak, mint tíz évvel ezelőtt. Nem úgy bírom az éjszakázást, mint öt évvel ezelőtt. Sokkal jobban elfáradok. Egy adott kor után elkezdek félni attól, hogy úristen, meg fogok halni! Jaj, jaj, jaj, ki ne ejtsd előttem, hogy anya meg fog halni, mert mindjárt megőrülök a gondolatától is! Például. A fogyasztói társadalom az embereket folyamatosan arra kondicionálja, hogy a fájdalmat gyorsan szüntessék meg. Gondoljanak csak arra a fejfájáscsillapító-reklámra, amelyik azzal népszerűsíti a terméket, hogy pár perc alatt megszűnik a fájdalom. Az emberek ennek hatására elkezdenek rutinszerűen úgy viselkedni, hogy azokat a szituációkat, amelyek fájdalommal járnának, lehetőség szerint minél messzebbre elkerüljék. Ezt hívják konfliktuskerülő magatartásnak, finoman fogalmazva. A legtöbb ember erre azt szokta mondani: „Gyenge vagyok! Én ezt képtelen vagyok megcsinálni!” A gy betűig egyetértek, de én ezt nem gyengeségnek, hanem gyávaságnak nevezném. Ha valaki gyáva, az hogyan tud tisztelettel felnézni önmagára? Sehogy! Tehát el fogja rejteni a gyávaságát különböző álarcokkal és pajzsokkal, és elkezdődnek a játszmák. Az éberség azt jelenti, hogy tudom: a fejlődés együtt jár a fájdalommal, és ezt elfogadom.

Most jelent meg a Mesterkurzus-sorozat legújabb kötete Családi boldogság, családi pokol címmel. Ez egy részlet a Doki fejezetéből.

Sajnos le kellett mondanunk a szombati székesfehérvári és a veszprémi dedikálást, mert Csernus doktor megbetegedett.

Elnézést kérünk mindenkitől és amint lehet, egy másik időpontban megtartjuk a dedikálásokat.

Jobbulást neki és jó hétvégét nektek!

 

Gyakran megihletett a Nobel-díjas orosz költő, Brodsky, aki az Egyesült Államokban halt meg, és nagyon sokat írt és beszélt a fiataloknak. Két dolgot szeretnék említeni, amiről ő beszélt. Az egyik, hogy az összehasonlítás a gonoszság kezdete. Minden, ami a világban gonosz, az az összehasonlítással kezdődik. Tehát miért mondanám azt, hogy én nem akarok én lenni, hacsak nem hasonlítanám magam össze valakivel, akiről úgy képzelem, hogy inkább ő akarnék lenni? Ha tehát nem hasonlítanám össze magam valakivel, akkor eszembe sem jutna, hogy én nem akarok én lenni. Ez lehet, hogy az emberiség evolúciós és genetikai problémája, hogy abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy ez nem az, akkor azonnal megkérdezzük, hogy melyik jobb. Lehet, hogy ebbe fogunk belehalni. Úgy mint a pókok: a pókok belehalnak abba, ha okosabbak lesznek, mint amilyenek most. Akkor megfulladnak, mert a gégéjük körül helyezkedik el az agyuk. Tehát ahogy az agy nő, szűkül a gégéjük. Azért már most is csak szívni tudják a nedveket a prédájuk testéből. Na most: vagy éhenhalnak és nagyon okosak lesznek, vagy butábbaknak kell lenniük, de akkor nem tudják elkapni a prédájukat. Tehát ez a világ előbb-utóbb pók nélküli világ lesz. Lehet, hogy ha mi állandóan összehasonlítjuk magunkat másokkal, az emberiség ki fog halni. Meg fogjuk ölni egymást.

Tehát az összehasonlítás a gonoszság kezdete. Hogy ennek mi köze van a csalódáshoz? Hát, szerintem nyilvánvaló, mert belenézek a tükörbe, és azt mondom, hogy csalódtam benned, én nem ezt az arcot akartam. És utálom magam, amiért nem nézhetek úgy ki, mint valaki más. Tehát itt nyilvánvalóan a csalódásról van szó.

A másik, amiről Brodsky mesél, az, hogy manapság, akármennyire is nem szeretnénk, olyan történelmi időkben élünk – és ez máskor sem volt nagyon más –, hogy az ember nem tudja elkerülni a gonosszal való találkozást. Ha ez igaz, és ezt mélyen hisszük, akkor, amikor a gonosszal találkozunk, nem fogunk csalódni. Mert ha nem akarom tudni azt, amit a Brodsky mond, akkor azt hiszem, hogy az én életem során nem kell a gonosszal találkoznom. És akkor, amikor egyszer csak ott van, hát akkor rettenetesen fogok csalódni. Brodsky azt mondja a fiataloknak: legalább egyszer – de lehet, hogy többször – fogsz találkozni a gonosszal. A gonosz meg fog téged találni. Minél jobban próbálsz elbújni előle, annál inkább meg fog találni. Ha ez igaz, akkor csak egy dologra kell vigyázni, mégpedig arra, hogy addig, amíg én a gonosszal küszködöm, vagy a gonosz üldöz engem, hogyan viselkedek. Mert két eshetőség van: a gonosszal való találkozásom során meghalhatok, a gonosz megölhet, és ha meghaltam, akkor már mindegy. Tehát akkor nem érdekes, hogyan viselkedem, mert ha meghalok, akkor vége.

De mondjuk a gonosszal való találkozásom végén nem halok meg, a gonosz elmegy, és én túléltem. Akkor amikor újra tükörbe nézek, akkor szeretnék úgy rákacsintani a tükörképemre, hogy tisztelem, ahogyan ő viselkedett a gonosszal való találkozása során. Ha azt hiszem, hogy megalázta magát, vagy ha le szeretném köpni, vagy azt mondom, hogy jobb lett volna, ha meghaltál volna, akkor valami baj van. De hangsúlyozom, hogy szükség van az első gondolatra, arra hogy a gonosszal való találkozást nem lehet elkerülni, mielőtt a második gondolatot végig tudjuk gondolni, hogy amikor jön, akkor mit fogok csinálni a gonosszal? Harcolni fogok? Megalázkodom? Mit csináljak? Hogy viselkedjek?